A glóbusz kevésbé befogadó részein rendszeresen visszatérő téma a bevándorolt kínaiak létszáma, a "sárga veszedelem" a xenofóbiára hajlamosabb populációk körében gyakran elhangzó frázis, s riogatásra elsőrangú. Hallottunk mindannyian ilyen véleményeket. A kínaiak elözönlik a világot, s a helyiek lassacskán kisebbségbe kerülnek mindenütt.
A két részből álló poszt mai fele a kínai emigráció történetét hivatott áttekinteni.

A Mennyei Birodalom néhány nagy káoszt, járványt, sorozatos természeti katasztrófát leszámítva rendszerint túlnépesedett agrárország volt a történelmi idők hajnala óta. Hogy abszolút mértékben egész más nagyságrendekben fejezhetjük ki a lakosság számát, az leginkább a mezőgazdaság fejlődésének köszönhető, hiszen az idők során egyre több ember eltartását tette lehetővé.
Érdemi kivándorlásról ennek ellenére a középkorig nem beszélhetünk. Az egyszerű szántó-vető lakosság mobilitási lehetőségei rendkívül alacsonyak voltak, így még a birodalmon belül sem kóvályogtak el egyik területről a másikra. Ez alól kivételt a központilag szorgalmazott átköltözések jelentettek csak, miután Kína területe jócskán megnövekedett, s nagy mennyiségű megműveletlen terület került ellenőrzése alá az északi és nyugati végeken.

Az első, klasszikus értelemben vett kivándorlók kereskedők voltak. Ők voltak az a társadalmi réteg, amelynek tényleges lehetősége volt ezt megtenni. Szabad mozgásuknak és egzisztenciális függetlenségüknek köszönhetően nem voltak gúzsba kötve, így a középkortól kezdődően elkezdték megvetni a lábukat Délkelet-Ázsiában, elsősorban Malakkában, de Csampában, Kambodzsában, Szumátrán és Jáván is.
Malakka, a rendkívül fontos stratégiai ponton fekvő királyság a portugálok megérkezéséig egyenesen kínai vazallus államként funkcionált, a birodalom gondoskodott védelméről. 

Ezek a pionírek kezdték el kiépíteni a hídfőállásokat a délkelet-ázsiai régióban, de létszámuk érthető okokból egészen elhanyagolható volt. Az első igazán nagy hullám már a 19. században, a gyarmatosítás fénykorában indult útnak, kuliként, vagyis a nyugatiak által toborzott szerződéses munkásként. A kolóniák általában munkaerőhiánnyal küszködtek, mialatt Kína délkeleti tartományai, elsősorban a mai Fujian és Guangdong a szegénység és az éppen lezajló Taiping-felkelés pusztítása miatt ontották magukból a vállalkozó kedvű jelentkezőket. A kulik általában rendkívül sanyarú körülmények közt végezték rendkívül megerőltető munkájukat, s igen gyakran át is verték őket. Sokan ragadtak pénz nélkül a célországban, akiket kifizettek, ők jellemzően vissza is tértek Kínába.

A kulik révén jelentek meg kínaiak világszerte, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, az óceániai szigeteken, s Dél-Afrikában.

Aranybányász kulik Észak-Kaliforniában

A császárság 1911-es megszűnése és a hadurak által uralt ország káosza további lakosokat vett rá, hogy a külhonban próbáljanak szerencsét. A Népköztársaság 1949-es megalakításáig, s az ezzel párhuzamosan bevezetett utazási korlátozásokig rengeteg kínai hagyta el az országot, elsősorban a klasszikus délkelet-ázsiai diaszpóra létszámát növelve.

A migráció utolsó, bár lényegesen moderáltabb hulláma a reform és nyitás politikájával bekövetkező enyhülés révén köszöntött be. Megfelelő anyagi háttér mellett immár nem okozott problémát a nyugatra költözés, s ezzel sokan éltek is. Az örökké népszerű USA mellett Kanada és Ausztrália lettek a legfontosabb befogadó államok, de ezek a kitelepülések - a kiutazók anyagi helyzete miatt - egyáltalán nem sértették a célországok érdekeit.

A kelet-európai rendszerváltozásokkal párhuzamosan a volt szocialista országokban is megjelentek vállalkozó kedvű kínaiak, az egyik legnagyobb csoport épp hazánkban, kihasználva, hogy a 90-es évek elején nem volt vízumkényszer. Bár számarányukat tekintve nagy mennyiségű bevándorlótömegről nem beszélhetünk ebben a régióban, tevékenységi körük miatt - jellemzően kínai dömpingáruk terjesztésével foglalkoztak - jelentősen formáltak az országok életén.

A szerencsét próbáló külföldi munkavállalók legújabb célpontja Afrika. Kína megélénkülő afrikai kapcsolatainak köszönhetően nagy számban jelentek meg munkások a fekete kontinensen. A posztszovjet térségbe történő bevándorláshoz hasonlóan ezen kiutazók zöme sem tartós letelepedés céljából jelent meg, nagy részük idővel visszatér az anyaországba, vagy továbblép egy másik, fejlettebb nyugati államba.

 ________________________________________________________________________

Folytatás egy hét múlva.