Kína - régen és ma

A Középső Birodalom múltja és jelene - történelem, kultúra, gazdaság, politika, szokások. Bármi, ami Kína.

Korábbi blog

Utolsó kommentek

  • Beatrice Xie: Qinghai-Tibet vasúti rendszer nevezzük magát az ég útnak. A természet szépsége a vasúti pálya mell... (2018.11.29. 04:08) Vasutak a világ tetején
  • rudai gyerek: Érdekes, hogy Franciaországban is ilyen magas arányban képviseltetik magukat a kínaiak. Egyébként... (2014.10.20. 11:38) Kínaiak a világban 2.
  • Chouwen: Érdekes módon 2000-es években az ország mindössze 50%-a (!) beszélte csak a putonghuát, ezt feltor... (2014.10.06. 18:01) Közbeszéd
  • Liping: @A nép fia: vonatfüggő. A régi blogon volt egy poszt a vonatokról illetve a jegyárakról, az alapjá... (2014.09.29. 13:33) Vasutak a világ tetején
  • Measurer: Természetesen a magaslati betegséget nem a 120 km/h vonatsebesség, hanem a hirtelen magasságváltoz... (2014.09.28. 22:49) Vasutak a világ tetején
  • Utolsó 20

Liping 2014.08.02. 10:27

A nagy ugrás

Majdnem minden kommunista típusú berendezkedésű ország esetében voltak időszakok, amikor még hittek az ideológia erejében, s teljes meggyőződés mellett vezették a népet őrült tettek megvalósítása felé.
A Kínai Népköztársaság sem volt kivétel, Mao permanens forradalomról szóló elmélete különösen kedvezett az állandó kampányoknak és felfordulásnak, így nem meglepő, hogy Kína népe a sztálini Szovjetunióhoz fogható mértékű agymenésekkel volt kénytelen szembenézni.

Az őrületek legnagyobbika a "nagy ugrás" néven elhíresült vállalkozás volt. A nemzetgazdasági negatívumok mellett a vidéki lakosság körében akkora pusztítást okozott, amire ritkán vagy talán soha nem volt példa az amúgy egyáltalán nem mindig békés, s sokat hányattatott kínai történelemben.

Legutóbbi kínai tartózkodásom során jártam falun, ahol egy nagyon kedves korábbi diákom nagyapjával volt szerencsém elbeszélgetni. A kínaiak nem szívesen osztják meg ezeket az élményeket, s ezen nagyon nincs is mit csodálkozni, a nagyapó azonban mesélt. Rendhagyó módon így ez a bejegyzés részben az ő beszámolóján alapul.

Kezdjük először az összefoglalással. 1958 januárjában hirdette meg Mao a mozgalmat, amely elviekben egy gyors felzárkózást jelentett volna a fejlett világhoz. Erre utal a név is, ugrásszerű fejlődést képzelt el, a gazdaság néhány kiválasztott szegmensének erőltetett fejlesztésével, ugyanis a teória szerint azok majd mintegy magukkal rántják az összes egyéb területet is.

A két kiemelt szektor egyike a mezőgazdaság volt. Ehhez a kommunista hatalomra jutással párhuzamosan szétosztott földek hatalmas, ún. népi kommunákba szervezésével kezdtek hozzá. A közös tulajdonba vétel eleve nem kedvezett a termelékenységnek, így a gabonatermelés növekedése már az alapokon elbukott. Hozzáadódott az a dilettáns ötlet is, hogy a parasztság is vegyen részt a másik nagy cél, az acéltermelés látványos felfutásában. Nehezítették a helyzetet őrült kísérletezgetések is. Tudományosan megalapozatlan elméleteknek szabad utat adva sikeresen rontottak a helyzeten. Kitalálták például, hogy a különböző gabonaféléket egymással keverve kell ültetni, minimális sorközöket hagyva, mivel ezek majd nem versenyeznek egymással, lévén különböző fajták. Nos, az elképzelés a gyakorlatban nem teljesen bizonyult működőképesnek. 

 

m-riley3.jpg

Népi kohó

 

M. nagyapja 20 éves, zsenge ifjú volt '58-ban. Ahogy az elvárható volt ebben a korban, már házasként élt feleségével a szülői házban. Szerette, tisztelte Maot, mint honfitársainak többsége.
Kína egyik legszegényebb területén élt, így a bőség nem volt jellemző. A hegyes-völgyes tájon nehéz munka volt a földművelés, s a rizs sem nagyon termett meg, így elsősorban krumplit fogyasztottak. Naponta háromszor. Krumpli, zöldség, ünnepnapokon hús.
A helyzetük nem volt kirívó, s érdemben a kommunák megszervezésével változott meg. Az új vezetés nekik is osztott földet (a parcellát, amit korábban bérlőként művelt a család), a korábbi helyi nagybirtokosokat a rendszer megbélyegezte. Állítása szerint lincselés vagy kivégzés a faluban nem volt ellenük.
A kommunaalakítási ukáz ezt a régiót is elérte, ennek köszönhetően a föld a kommunáé lett, s ezen túl be kellett szolgáltatni az állatokat, s megtiltották a háztájit is. Mao utópikus elképzeléseinek megfelelően a kommuna gondoskodott a parasztságról, üzemi konyhákat alakítottak ki, s innentől kezdve az étkezést központilag oldották meg.
Erre szükség is volt, mert amint eldurvult az acéltermelési kampány, hogy nyersanyagot szerezzenek, összegyűjtötték a házakban fellelhető vasakat, így az edényeket is, s emiatt aztán a főzés is nehézkessé vált volna.

1645.jpg

Kell az a vas a kohóba

 

Az 1958-as évi termés még elfogadható volt, s az államnak voltak tartalékai is. A komoly baj a következő három évben jelentkezett, tömeges éhínség formájában.

A kommunákban is megszervezték az ún. népi kohókat. Ezekben szakértelem nélkül olvasztották a begyűjtött alapanyagot, így a gyártott acél az ócskavas kategóriát képviselte. M. nagyapjának falujában is lett kohó. A kampány hevességével párhuzamosan egyre inkább ezzel voltak kénytelenek foglalkozni, mialatt a kommunában is lett volna munka. Azon túl, hogy be kellett szolgáltatni a használhatónak vélt alapanyagot, ezek elfogytával a vidéket kellett járni vashulladék után kutatva. A kohó fűtését is meg kellett oldani, amihez a hegyes vidék erdeit kellett irtani. Hátulütője ennek is volt, növényzet híján az esőzések kárt tettek a veteményben, tovább súlyosbítva az élelmezési helyzetet.

Mivel a statisztikákat meghamisították, s azokban rekordmennyiségű gabonatermés szerepelt, a kommunáktól is ennek megfelelően vitték el a beszolgáltatandó részt. 1959 tavaszára teljesen kiürültek a tartalékok, s a közkonyhákon sem volt már mit főzni, elkezdődött az éhezés.

M. nagyapjának felesége 1960-ban halt éhen, s rá nem sokkal következtek a szülők, s a frissen született gyermek is. Elmondása szerint, amikor már minden normálisnak mondható étel elfogyott, faleveleket és füvet ettek. A növényeket nagyon apróra vágták, majd alaposan megfőzték, ennek ellenére sokak gyomra adta meg magát az embernek nem való élelemtől. A falu lakóinak kétharmada hunyt el a három rossz év során, a nagyapó a szerencsés kivételek egyike volt.

Próbáltak trükközni, megoldást találni. A helyi fejesek számára jobb volt az ellátás, így megtörtént, hogy az egyik éjjel 1960-ban néhány vállalkozó szellemű helyi lakos megtámadta és leölte a párt emberét. Pár napos függetlenség következett, mire a központi hatalom lépett és megtorolta az akciót. Több mint 50 helyi nem élte túl, s az addigi viszonylagos nyugalom után ott is megkezdődött a drasztikus elnyomás. 

Voltak olyan vidéki körzetek, ahol a lakosság 90%-a éhen halt. Elegendő vetőmag híján, s az értelmetlen nem mezőgazdasági feladatoknak köszönhetően katasztrofális terméseket produkáltak, s ráadásul még az időjárás sem volt túl kegyes ezekben az években. 

Az egyik jól érezhető változás a gyermekek körében volt. Különösen súlyosan érintette őket az éhezés, vidéken ekkortájt alig született csecsemő, amely túlélte volna a három nehéz évet. Az idősek és a terhes nők is nagy számban haltak meg, összesen 20-40 millió embert ért el így a vég.

tl-12-1959PeoplesCommune_cantee-640px.jpg

A kommunai étkeztetés idealizált világa

 

M. nagyapja elbeszélése alapján a második termés annyira kevés volt, amire se előtte, se utána nem emlékszik. Ekkoriban csúcsra járatták a kohót, s nagyarányú építkezésekbe kezdtek, így a mezőgazdasági munkára alig jutott ember. A termés nagy részét ráadásul igyekezett mindenki maga ellopni, valami fajta tartalékot képezve az ínségre. Ezt súlyosan megtorolták, s rendszeresen razziáztak, átkutatták a parasztok házait is. Miután elvitték az államnak járó részt, a kommuna konyháján kb. egy hónapig jutott a füvek és levelek mellé némi emberi tápanyag. A helyi áldozatok nagy része ezen a télen hunyt el.

1961-re lett valamivel jobb a helyzet. Az acélkampány befuccsolt, miután a vezetés számára is nyilvánvaló volt, hogy a termelt acél gazdaságilag hasznosíthatatlan. A halálozások miatt kevesebb szájat kellett etetni is, s ráadásul a legszívósabb, s a fogyasztásra alkalmatlan táplálék emésztését legjobban abszolváló parasztok maradtak életben. Bár 1961 kínai szinten még mindig az egyik legrosszabb év volt, M. nagyapjának falujában aránylag nyugodttá vált a helyzet. A helyi káderek igyekeztek orvosolni a körülményeket, s ott csalták el a számokat, immár a helyiek érdekében, ahol csak tudták.

Az országos vezetés felé idővel nyilvánvalóvá váltak a vidéken uralkodó állapotok. Mao kritikusai is erőre kaptak, a lushani konferencián a hadügyminiszter Peng Dehuai volt elég bátor, hogy szóvá tegye a helyzetet. Bár leváltották és támogatóitól rövid úton megtisztították a hadsereget, az ellenállást nem lehetett már szőnyeg alá söpörni.

A nagy ugrás kudarca 1962-re vált egyértelművé. Az év nyarán rehabilitálták Mao bírálóinak jó részét, s egyúttal önkritikát gyakorolva beismerték a kampány káros mivoltát, Mao személyi kultuszát téve felelőssé a történtekért.

A helyzetből Mao és legfontosabb támogatói vesztesként kerültek ki, s pár évig pragmatista, fejlődéssel tarkított irányvonal került kidolgozásra. A károkat igyekeztek helyrehozni, immár józanabb alapokon fekvő új tervek elfogadásával. A hatások egyértelműen pozitívak voltak, s Mao nagy visszatéréséig, a "kulturális forradalomig" kis időre relatív nyugalom következett. 

Címkék:kommuna kína nagy ugrás népi kohó 13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zhongguo.blog.hu/api/trackback/id/tr646555903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigPi 2014.08.02. 11:26:01

"Kitalálták például, hogy a különböző gabonaféléket egymással keverve kell ültetni, minimális sorközöket hagyva, mivel ezek majd nem versenyeznek egymással, lévén különböző fajták. Nos, az elképzelés a gyakorlatban nem teljesen bizonyult működőképesnek."

Ön magában ez a fajt technológia nem hülyeség, csak nagy oda figyelést igényel ami, ha jól olvastam nem volt meg.

virágelvtárs 2014.08.03. 08:58:06

Hát igen, Mao elvtárs több embert ölt meg életében, mint az összes tömeggyilkos diktátor együttvéve. És még mindig sokan szeretik, dalárdákban ódákat zengenek róla, éttermekben oltárokat emelnek füstölőkkel a képével. Hát jó.

paráznabillegető 2014.08.03. 16:04:37

kemény ez.
pláne úgy, hogy a 20. század.
alig pár évtizede, bakki...

pukancs 2014.08.03. 18:14:09

Nem érzéketlenségből, de most 1,3 milliárdan vannak...
és csak növekszik...

Most őszintén 60 millió halott is csak csepp a tengerükben.

Még 100 milliót se vennének észre.

NemNick 2014.08.03. 19:54:10

@pukancs: "Nem érzéketlenségből" - de, abból.
Bunkó, a másikat lenéző, nem emberszámba vevő hozzáállásból.

"Most őszintén 60 millió halott is csak csepp a tengerükben."

Hátha valaki más is olvassa, amit idehánytál:

1960-ban voltak olyan 600-700 millióan.
Azaz az ötvenes évek közepén-végén ez _átlagban_ (amiben benne vannak a városok, meg az akkoriban sztárolt iparvidékek, ahol azért volt kaja) _minden tizedik ember_.
Nyilván nem vették észre.

Ökör.

Globetrotter2014 2014.08.03. 22:44:18

@NemNick: +1. És nyilván a 60 millión felül a többiek se buliztak örömükben és jólétükben...

Félelmetes hogy ez az állat természetes halált halt...

Hefe 2014.08.04. 02:06:28

eleg sok kinait van szerencsem ismerni, vannak kinai kollegaim is.
Viszont olyan dologgal nem talalkoztam amihez ertettek volna. A hazudozason meg a lopason kivul, persze.
Ezek utan nem csodalkozok rajta, hogy dicstelen veget ertek ezek az "ontson mindenki otthon acelt"-szeru kezdemenyezesek...

Jazo 2014.08.04. 03:46:02

A mi jelenlegi szeretett vezérünk is a kínai utat tekinti követendőnek, persze az oroszokra támaszkodva, mivel mindenki mással már összerúgta a port. Az ő bandája is szeret kísérletezni az emberekkel, mindenféle unortodox baromsággal. Vajon 50 év múlva róla is hasonlóan emlékeznek meg róla a történelemkönyvekben?

Drizari 2014.08.04. 05:13:01

@Hefe: - meg is látszik a gazdaságukon, Magyarország mögött kullognak.

Főgebra 2014.08.04. 08:57:57

@Hefe:
Ezt a lenézéses játékot egyszer már eljátszottuk a japcsikkal is! "A japók csak másolni tudnak, a japók csak a tömegtermelésben jók!" Műszaki fejlesztésben a világ élvonalában járnak!
A kínaiak is kb 20 év múlva úgy mennek el a világ mellett, mintha szembe jönnének! Osztán akkor majd lehet csudálkozni, hogy ez nem is igaz, mert ezek csak hazudni és lopni tudnak. Azt a fejlődési utat, amit a kínai társadalom megtett az utóbbi 60 évben, európai ésszel felmérni, felfogni nem nagyon lehet.

Globetrotter2014 2014.08.04. 14:21:20

@Pinokkio: a japánokról 20 éve mindenki azt gondolta hogy lenyomják a világot. Nem nyomták le.

A fák nem nőnek az égig akkor se ha az a fa hatalmas. Kína most már globális játékos. De előbb utóbb ők is megtapasztalják azt amit Japán 94-2000 között. Csak ők némileg sérülékenyebbek...

rudai gyerek 2014.08.05. 19:31:57

Érdekes ilyen közvetlen tapasztalatokat olvasni.

A bácsi tényleg szerencsés volt, hogy túlélte ezt a kemény időszakot.
süti beállítások módosítása